Eötvös József Gimnázium Tata   5 – 0   Tóth Árpád gimnázium

Az utolsó mérkőzésünk előtt már matematikai esélyünk sem volt a továbbjutásra, az Eötvös viszont biztos továbbjutó volt. Komoly bizonyítási vágy égett bennünk, hogy megmutassuk a címvédőnek (és nem mellesleg későbbi győztesnek), hogy azért nem pusztán pofozógépnek utaztunk át az ország másik felébe. Az ellenfél a cseréit játszatta, így még több esélyünk nyílt a bizonyításra. Ám a meccs elején sajnos az Eötvös szerzett vezetést. Szerencsére nem roppantunk meg, viszont a Mester és az egyik bíró közötti korábbi mérkőzésekhez köthető ellentét durva szóváltásba torkollott egy teljesen következetlen döntés után, ami az ellenfelünknek kedvezett. A hirtelen felindulásból 5-5 percre 2 játékosunkat kiállító döntést a bírói páros rangidős tagja egy ember 2 perces kiállítására redukálta, ám innentől kezdve nem volt momentum, amikor ne legalább egyszeres emberhátrányban játszottunk volna. Ezek után küzdésből jelesre vizsgázott csapatunk, és egyenrangú ellenfélként tartottuk az eredményt egészen a félidő végén frissen beállt Mészáros buta öngóljáig. Így sajnos 2-0 –val cseréltünk térfelet. A csoda a második félidőben is tartott. A kaotikus állapotok közt tartani tudtuk az eredményt, gyakran három emberrel a kapunk előtt. Héjja Gábor kiválóan védett. A meccs végére viszont az Eötvös kezdte kínosnak érezni az eredményt, és az edzőjük pályára küldte az első sorukat, akik 3 góllal kialakították a végeredményt. Ám a kaotikus állapotok közt is megvédtük a becsületünket, és a körülményekhez képest emelt fővel búcsúztunk a döntőtől. A meccs egyetlen negatívuma az volt, hogy a tatai leányzók a pálya mentén leszurkolták a cserepadunkat, de jövőre erre is készülni fogunk.

                                                                                                          Pippo